2010 áprilisában hatalmas robbanás rázta meg a Deepwater Horizon olajfúró szigetet a Mexikói-öbölben, amely Amerika történetének legnagyobb olajkiömléséhez vezetett. 1500 méteres mélységben, másodpercenkét 130 liter olaj zúdult az óceánba, azaz 400.000 liter óránként. 11 munkás veszítette életét, 115 embert kimentettek, akik között sok volt a súlyos sérült. A megsérült torony két nap elteltével az óceán fenekére süllyedt. Becslések szerint a 87 nap alatt, változó intenzitással kiömlő olaj mennyisége megközelítette a 4,9 millió hordót (780.000 köbméter). A fúrótorony tulajdonjogát birtokló Transocean vállalat 402 millió dollárt zsebelt be a biztosítóktól, ám a kártérítések tekintetében csak 26 millió dollárig hajlandó helyt állni. Ebben az elgondolkodtató dokumentumfilmben a katasztrófa utóhatásait járjuk körül többféle szemszögből. Meghallgatjuk a katasztrófa egyik túlélőjét, aki a hatóságok, és volt munkaadója részéről inkább megaláztatást, mint együttérzést tapasztalt, és gyakorlatilag bűnözőként kezelték már akkor, amikor a katasztrófa okáról, így az ő esetleges felelősségéről még semmit sem lehetett tudni. Megvizsgáljuk, egyensúlyban van-e a profit hajszolása a biztonságos munkavégzéssel a BP vállalatnál, és a parti őrség furcsa, ám jól jövedelmező hozzáállását a katasztrófa utóhatásaihoz. Szakértők tárják elénk a meglepő tényt, miszerint a több ezer tonna, óceánba permetezett "olajsemlegesítő" vegyszer a látványos felszíni olajfolt eltüntetésére - így a közvélemény megnyugtatására - kiválóan alkalmas, ám valójában semmit sem old meg, csak láthatatlanná teszi és súlyosbítja a problémát. És sajnos az "olajfaló" baktérium sem csodaszer.
