A Teremtő mostanában mintha nem sokat törődne az emberekkel. Ugyanazokat a köröket ismételgetjük évezredek óta, ugyanaz a szoftver, új korok, új ruháiban. Már nekünk is kezd unalmassá válni, nemhogy a Teremtőnek. Eddig talán csak bábok, kísérleti prototípusok, kezdetleges fajok voltunk, de hogy izgalmasabb legyen a játék, szabad akarat címen vaktöltény helyett már élesben nyomjuk. Hogy ténylegesen van-e segítség, nem tudhatjuk. Hogy az Univerzum leggyengébb láncszemei, vagy a Mindenható Teremtő Istenek vagyunk, ezt sem tudhatjuk. Azt hiszünk és gondolunk, amit csak akarunk. Mindenesetre, ha már itt vagyunk, élnünk, boldogulnunk kell valahogyan.Kezdünk ébredezni, tisztán látni, és vagy kihasználjuk, igénybe vesszük a bennünk rejlő potenciálokat, képességeket, tudást és erőt, amivel saját életünk kreátorává, legfelsőbb irányítójává, válhatunk, vagy felfal minket a csürhe. Lehet, hogy Isten is megunta már ezt a nagy földi játékot és egyszerűen nyomott egy reset gombot az emberiség nagy reality show-ján, ő is hátradőlt a kényelmes karosszékében és már ő is csak nézi, ahogyan „kifuttatjuk” magunkat. A győztes az lesz, aki legtovább bírja, aki legtovább életben marad, de nevetni a végén, azt már nem lesz kivel.